úgy simul bele az ölembe mintha mindig ott lett volna.
magától értetődő az is, hogy az egyik pillanatban még finoman hagyom, hogy az ujjaim végigsimítsák a húrokat a másikban pedig kimélet nélkül szaggatom.
mert van mit mesélnem,
és ellentétben a beszéddel vagy az írással, ebben a tények (amik makacs dolgok) nem zavarják össze az előadást..
van benne valami
ráadásul ami felettem áll, hogy a gitár zengeni akar
csak jól kell hozzányúlnom
átölelnem és a nyakát fognom..
élvezem
élvezi
2010-03-18 10:26:21
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.