talán furcsa, de mindig otthon érzem magam, ez már valahogy az otthon elsőzobája.... mennék haza, az aszfalt kint olvadozik,  Indul a repülő öntudat, a szálguldó korty, a süvítő falat...a felhők felett. néha elképzelem, hogy egy nyelés alatt hány métert teszünk meg, vagy egy mozdulatunk mennyire lassú az égboltra rajzolva..valami ilyesmire jött rá einstein is, azóta minden relatív. Megszoktuk már, hogy repdesünk, hogy bankátyával fizetünk , én lassan elképzelni sem tudom a jövőt...mi lesz a két legnépszerűbb könyv? Tényleg a: "Miben tévedett Isten?" és az "Újabb kétszáz póz súlytalanság esetére." ?

( ülök a helyemen, ölemben bekötve az idegnyugtató öv, mert ugye ti is tudjátok ez csak arra jó, hogy ne hisztizzünk?)  Elég volt törökországból, elég volt,  az élet olyan oldalát is látnom ami egyébkét nem én vagyok, és elég volt az ünneplésből..

egyszer egy este pesten, hagytam magam sodorni az árral, nemsokára az ölemben ült egy lány aki az italhoz járt. Kedves volt mosolygós , csinos és szomorú...de okos. Én udvarias voltam vele, már csak azért is mert, nem akartam tőle semmit. de tény, élveztem ezt a nekem bizarr helyzet. (repülő tolat..) úgy alakult, hogy beszélgetés közben egyszercsak felvetette, hogy tácolna.....velem? kérdeztem a hagzavarban.. Néztem körbe és még jobban furcsállttam...csak lányok táncoltak bikiniben. Nem veled, neked...ahhha. Értem. Egy privát szoba fotellel és egy kis asztallal egy összegért ami nem neki kellett adnom..(mennyit kaphat belőle a húsnyakútól?) ahogy ott táncolt azt éreztem tetszem neki...(?)de nem akartam Őt.  Akkor sem mikor az ölembe dörgölte magát...(repülő felpörög, felszáll....) a pénz miatt? lehet ....már nem volt rajta semmi..amibe pénzt tehettem volna így a kezébe adtam...ne viccelj, ez egy félhavi albérletem...

Nem viccelni akartam, hanem odaadni amiért mindezt csinálja....könnyes lett a szeme...megsimogattam az arcát, anyakát végig a mellén a hasáig....megyek...Te a jó vagy a rossz oldalon állsz ?  A jó!! vágtam rá...meglepetten, hogy nem tudta egyből.... ezt a kérdést azóta sokszor feltettem magamnak, nemcsak általánosságban. (nemkérek szendvicset kössz) holvan a jó és a rossz határa? Marhaság a kérdés is....és ott van a tízparancsolat, hogy ne kelljen gondolkoznom, annak ellenére, hogy ráférne egy újabb verzió...vagy több, hogy lehessen választani....

mellettem egy kissrác ül a mamájával, a mama polinéznek néz ki az apuka svédnek..törve egyszerűen beszélnek egymással angolul...a fiúnak ez lett az anyanyelve..egy fél nyelv...minden relatív, mondom. A tenger ilyen magasból a fénnyel szemben kék műbörnek hat..a lány szőkésbarna haja az előttem levő ülésen, igazinak..pedig póthaj...a felhők tejszínhab pamacsoknak...a telefonom írógépnek, szántóföldek retró bútorkárpitnak. (sürű masszába érkeztünk, ereszkedünk.)...csak csöndesen meg akarok érkezni, beülni a parkolóban a tűzforró autómba, lehajtani balatonra és fürödni egy nagyot.. 

----------------------------------------

ami a csendes érkezést illeti.....utolsónak szálltam le a repülőröl, elsőnek a buszra, elsőnek át az ellenőrzésen..szinte szaladtam ki...az ajtó ellőtt még beelőztem   egy két tréningruhást ..tudtam senki nem vár.....a kivülről tükrös tolóajtó szétnyílt.....és...... tapsvihar fogadott. megálltam a gyűrött fehér len ingemben...feltoltam a napszemüveget...hm? a közönség a mögöttem álló magyar ifi válogatottnak tapsolt...nyertek.

elmosolyodtam...kussoljakmárelégahisztiből:)