ami rendszerint akkor jut eszembe ha az idő zord, vagy gyönyörű és én éppen fejlégszomjjal küszködök..
a nagyon meredekfalú szabályos dombom az országút mellett, hasonlíthatnám egy háton fekvő nő melléhez...de ez inkább szilikon.
nem vezet fel rá út. éppen ézért próbáltam meg felmenni rá előszőr a batárral, nyakig sáros lett, de sikerült...
azóta ha igazán mély levegőt akarok venni és nincs időm a balatonomra, itt kötök ki. felküzdöm magam esőben, vagy hóban..ahogy tegnap is.
leállítom az autót, kinyitom az ajtót, kiszállok és szippantok egy akkorát hogy a bokrok felémhajlanak.
szabad a kilátás..majdnem körülöleli a hegyoldal amin házak, színek életek füstölgő kémények mutatják...elfoglaltuk. látom hogy meddig...ameddig az erdő ki van irtva...a másik irányban messze a duna, az nem az enyém. valaki ott lent a völgyben kihajtotta lovait éppen....fakók, és deresek. az úton egy autó poroszkál..lassít mikor a hegyem aljához ér. engem néz? vagy azt ahogy mint mindig ilyenkor....
a világ tetején pisilek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.