van benne, élet. nyüzsög, lüktet, pompás, és koszos... egy lepukkant kiskocsma teraszán iszogattunk...így jöhetett elő...corleone ami akkor vicces ötletnek tűnt, fogtunk egy taxit, és bemondtuk...mire ő, az 66km! és bemondta a maga számát, erre mi egy másikat...és nemsokára meglett a közös is....büszkén beültünk, és vártunk. az alkunk annyira mégsem sikerülhetett jól mert az állomáson mindenki gratulált neki, sőt megeresztett vagy tíz telefont is érthetetlen nyelven újságolva szerencséjét, barátainak és közeli rokonainak.. a fél óra alatt míg kijutottunk a városból, megtudtam, minden relatív. a sebesség...a méret...az irány..sőt még a duda is, ami itt azt jelenti, nyomom, tehát vagyok...de csak azok használják akik mozgó járműben ülnek.
nemsokára csend lett..hegyek, és egy kis falu. néptelen utcák...vito fortunato..az öreg taxisunk lassított, nem dudált többet....sőt ha beszélt is csak suttogott... itt ő is idegen volt....akkor ivott először.
ültem ott a lépcsőn...ahol valaha alisten pacino sétált, a szürke kabátomban, felhajtott gallérral, napszemüvegben...és a filmművészetből semmit sem éreztem..
de éreztem a titkos összetartozást...a spaletták mögött, az öregek jelbeszéddé finomult gesztikulálásában... irígyeltem a fölényességüket, hogy tudják, nincsenek soha egyedül.
....ahogy távolodtunk a falutól, vitóba gyorsan kezdett visszatérni az élet, ...megint beszélt, talán a camparisodák miatt amit azóta folyamatosan ivott... talán csak újra eszébe jutott az összeg, amit úgy néz ki, mégis lesz alkalma elkölteni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.