azt álmodtam, hogy velencében vagyunk, ismerősökkel akik bár kétes hírüek, de lassan rájövök, hogy én vagyok a legkétesebb köztük...mert az étteremtulajdonosok nekem akarnak csókot adni, tiszteletük jeléül. hmm....mindent az irányításom alatt tartok, mindenről tudok. és akkor betör a víz, amire semmi hatásom nincs...olyan gyorsan emelkedik a szintje, hogy át kell gondolnunk, hova is meneküljünk...pánik tör ki, amit én nem értek.
megnézem az órám, és kiszámolom, hogy van még időm a már combközépig érő vízben elsétálni a ruhásszekrényemhez...és száraz ruhát csomagolni magamnak az ár utánra....ezt tartottam fontosnak.
nyakig ér és emelkedik tovább...fejem fölött tartom a pakkom. alapból órákig tudnék így taposni, mégis azt tervezem, hogy leteszem , valami magas pontra őket..egy templomtorony tetejére....de ott biztos tele lesz galambokkal akik leszarják..hogy az enyém. inkább tartom...a víz egyre viharosabb, tengerszerű, és hideg...amikor valaki fejbe rúg. nagyon is valóságosan, erre ébredek.. átjött megint, és keresztben fekszik a párnán, megpuszilom, visszaforgatom...és nem tudok újra elaludni.
miért volt fontos annyira az a ruha?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.