....szóltam hirtelen magamra. nem lehetsz ekkora fasz...de mégis.
van az a hegy... amin nem jártam azóta. mert legutóbb, egészen furcsa érzések keveredtek a levegőjébe, azzal mintha valami elromlott volna. szótlan lettem és unalmas...és láttam kivülről. fura...vágyakoztam csendben megértetlenül.. élveztem az állapotot, hogy sajnálhattam magam, hogy hős voltam, hogy mártír... egy sértett pöcs.
aztán az események tengerviharában végre sikerült egy magaslatra lépnem lélegezve egy nagyot. távolabb mentem önmagamtól ...megijesztett a figura.
de hogy is kerültem ebbe bele? én nem vagyok ilyen... tényleg sóvárgok valaki iránt? tényleg vele tölteném el minden napomat? tényleg felrúgnám a múltam és jelenem? dehogy...csak azt akartam éreztetni, hogy még nem volt itt az ideje ennek az elválásnak és a külső okok siettették. de ha nem rá vágyom, és ezt tisztán látom akkor mire is? a beteljesületlenség érzése, a folytonos akarás, és tehetetlenség...amiben tobzódtam.
okéoké...
akkor most, hogy eddig eljutottam, közölni kéne a leginkább érintettekkel..akik nem is ismerik egymást. vettem egy nagy levegőt...és foglaltam egy asztalt azzal a tudattal ,hogy talán eddigi életem legkínosabb estéjére készülök..
igazam lett
a szeparéban szembenéztem a félemeimmel.
azóta remekül vagyok...köszönöm.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.