...egész délelőtt tesztelt a sors hogy átverekszem-e magam az elémgördített akadályokon...és volt egy pillanat amikor nyomtam volna egy resetet valóban.
de nem adtam fel...
délben jött a pont, hogy a targikomédiából műfajt váltva elkanyarodtam a jelenbe
teleszívtam magam friss dunai levegővel, bezártam az autóm ajtaját
betettem az elveszett cd-met
megnyomtam az indítógombot
és keresztülvágtam a belvároson.
nem számítottam semmi jóra
így csak szenvtelenül néztem a filmet a szélvédőm mögött.. félmeztelen lányok, csillogó pólós férfiak...néha egy egy kíváncsi vagy sóvár tekintet egy bosszúálló autós, skizorfén áruszállítók...
ezen a bolygón csak lassítok
aztán egy megbízóm megkért, hogy játszótéren találkozzunk mert a testvére gyerekére kell vigyáznia ...amíg tárgyalunk
koraszülött, örökbefogadott kislány...3 éves, legalább 1 évvel lemaradva a többiektől...
küzd a mozgással, tőszavakban beszél, szemüvege van, fél a vad galamboktól és a túl gyorsan mozgó labdáktól..
mégis boldog és
imádnivaló
hozzá többet beszéltem
ez volt a leckém
az önzetlen szeretetről...
nem ÉN számítok..
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.