kiabáltak a fiúk a partról... utolsó igazítás a köteleken és elhagytam a hajót...
a víz hullámzott, a pallót pedig az egyik hajósinas akinek a dolga lett volna, de túl méltóságon alulinak érezte, nem kötözte oda..
a közepén jártam mikor bezuhant alólam a tengerbe, én pedig utána...
elmerültem. csend..
... annyira hideg volt..... és annyira jó:)
nem mentem volna bele magamtól, de már napok óta vonzott ez a nagy kékség..
hátnavégre...
felúsztam, láttam az arcokon a rémületet a meglepődést, mások nevettek..
kinyomtam magam az óváros magas partfalára...
levettem a csuromvizes pulcsim és tartottam magam az eredeti tervhez
elsétáltam a kávémat meginni.
a barátaimmal ellentétben
a barna pincérlány egy ideig küszködött a nevetés visszafojtásával
aztán kiraktam a zsebemből az asztalra telefonom
és kértem még egy duplát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.