nem lesz szalonna

hajókofferem megint. lógnak benne rendre a ruhák, pihennek a cipők, mind amit magamra veszek majd.becsukom ma este ezt az otthonkonzervet és csak holnap nyitom ki, hogy érezze meg az a gyönyörűnevű földközi tenger amit én.a sósvíz meggógyít, mondta a nagyi gargalizálás…

hegyemen tegnap...furcsa nyúlontúli fények voltakkerestem a forrást kíváncsianmintha nem tudtam volna,hogy belülröl jönnekszippantottam a levegőbőlde most nem fújtam ki mindmert nem értettem, hogy lehetédesmandulás a szomúság illataaztán mondatokat kellett mondanomtele alanyokkal…

álló ház, legfelső emeletének legmagasabb teraszánálltam az előbb...és mivel esett az eső, vittem egy akkora esernyőt, hogy lobogó kabátom sarka se legyen vizes, akkorát mint egy corás napernyőigen...ez a legnagyobb esernyő amit láttamkívülről fekete, de belülről ott van bécs…

van úgy hogy egészen váratlanul, és emiatt természetesen, egy apró résen át besüt a nap...egy apró résen...most épp a fülemtövénélhogy ez, hogy keletkezett, nem tudom, csak érzem egy ideje, hogy friss szél jár bent és a barázdákban elvetett magok mocorogni kezdtekhát…